Útvonalterv

Valamivel több mint két hetes utazásunk során az alábbi útvonalat tervezzük bejárni, aki velünk tart az alábbi helyszíneken átélt kalandjainkról olvashat az oldalon.

(Az itt megjelenített útvonalak néhol “tájékoztató jellegűek”, néhol pedig a tényleges útvonalat mutatják.)

Utunkat a Budapest-London távolság leküzdésével kezdjük,

Budapest-London

majd rövid átszállás (70 perc) után Las Vegas városába érkezünk.

London-VegasNéhány nap eltöltése és a jetlag leküzdése után, célba vesszük Los Angeles-t .

LA után végigautózunk Amerika talán egyik legszebb útján, az egyes úton (Pacific Coast Highway).

LosAngeles-SanFranciscoEzt a távolságot nem egy nap alatt szeretnénk letudni, hiszen semmi értelme nem lenne rohanni. 🙂

Miután rácsodálkoztunk, hogy honnan jön az informatika, és milyen piros a Golden Gate, elindulunk csak megnézni, és talán nem megetetni a macikat a Yosemite nemzeti parkba.

SanFrancisco-Yosemite

Sajnos a hegyen átvezető 120-as út (a tél miatt június valameddig) le van zárva, ezért pedig óriásit kell kerülnünk, és sajnos két nemzeti parkot is ki kell hagynunk emiatt (erről majd a blogon).

Egy hosszabb kerülő után elérjük a Death Valley bejáratát.

Yosemite-LonePine

Ha kipihentük a hosszú utat Lone Pine-ban, akkor megnézzük a Death Valley-t:LinePineVegas

A Death Valley átutazása után ismét elérjük Vegast, ahol “csak” egy alvás erejéig álunk meg, majd elindulunk ZionAntelope CanyonGrand CanyonRoute 66Hoover DamVegas körre.

Nagykör